Szeretem a lovakat <3
- Állati Állatok
- Feb 10, 2017
- 2 min read

Szeretem a lovakat! <3
Állati állatok
Sokan szeretik a lovakat. Íme néhány szuper tény amit nem tudtál a lovakról!
Kb. 5000 évvel ezelőtt háziasították a lovat.
Az iszlám vallás szent könyve, a Korán szerint Allah egy marék déli szélből teremtette meg az arab telivért.
A ló patája havonta 1 centimétert nő.
A lószívének tömege körülbelül 4,5 kg.
A lovak gerince nem hajlik,mozgás közben is merev marad. Hempergés után ezért állnak nehezen talpra.
A ló teste 205 darab csontból áll.
A felnőtt lovak percenként 8-16-szor vesznek levegőt.
A ló testének 65% víz.
A ló bőrén(ált. a maron) látható jegyet a próféta ujjlenyomatának nevezik. A babona úgy tarja,ez a jegy szerencsét hoz.
A lónak nincs epehólyagja.
A ló agya akkora mint egy kisebb padlizsán.
A ló fogazata nagyobb helyett foglal el a koponyájában mint az agya.
A ló memóriája olyan mint az elefánté. Tíz év elteltével is pontosan emlékszik,hogyan reagált egy adott helyzetre, még akkor is, ha közben egyetlenegyszer sem került hasonló szituációba.
A ló látja a színeket.
Egyszerre két irányba is lát.
A ló az emberi beszédből nem a szavakat. hanem a hangsúlyokat ismeri föl.
Egy nap 45 percre fekszik le.
A világ 75 milliós lópopulációjából 10 millió Kínában él.
Több mint 350 ló- és pónifajta él a világon.
Az orvostudomány megalapozója, a görög Hippokratész neve annyit tesz ,,Lómester"
A lovak kedvelik a komoly zenét.
A világ legidősebb lova Old Billy névre hallgatott és 62 éves korában múlt ki.
Minden kifejlett camarque ló fehér. Ez azért is különös, mert feketén jönnek a világra.
A ló vékonybele 21 méter hosszú.
A lovak nem képesek szájon át lélegezni.
A világon élt legmagasabb ló Samson volt a maga 215 centiméteres marmagasságával.
A lovaktól való félelmet hippofóbiának nevezzük.
Az angol, telivérek 90%-ának származása egyetlen ősre,az 1700-as évek elején Angliába került Eclipse nevű ménre vezethető vissza. A májsárga ló,amelynek egyik lába szárban kesely volt, nevét(Napfogyatkozás)onnan kapta,hogy születésekor napfogyatkozás volt.
Remélem tetszett és tényleg sok újdonságot tudtál meg a lovakról! Ha még több patás rokonáról és más patás állatokról akarsz tudni akkor találsz videót, cikket és persze rengeteg képet is!
Kommentarer